Ha egy rajongást nem értek, beleásom magamat az internetbe. Próbálom kiszűrni a haszontalanságokat.
De a hegymászás szépségét még most sem látom.
Olvasom a meghiúsult, tragédiába és veszekedésekbe fulladt Annapurna expedíció több mászójának blogját, véleményét is, a kommenteket is, miért halt meg Horváth Tibor, cserbenhagyták-e Erőss Zsoltot, ki hol profitál ebből a botrányból.
Erőss Zsoltot előítélettel kezeltem, származása, nekem érthetetlen megrögzöttsége, a lába körüli mizériák miatt. Aztán a műtétje után Szily Nórának nyilatkozott. És az ájtatos székely arc helyett egy tök normális pasas rajzolódott ki percek alatt.
Sokat idézgettem egy mondatát a januári, második térdműtétem után. Olyan rohadtul olyan hosszan soha életemben nem éreztem magamat, E.Zs. helyzete, hozzáállása adott erőt, hisz ez lószarse hozzá képest. (Na jó, fájdalomban lószar... Lelkileg sem volt egyszerű, nemcsak magamról, másokról tanultam meg sokat. Pl. TCsV ott csúszott örökre le a barátból a haver kategóriába, TáncosPé pedig ott jött fel TáncosTé bizalmi szintjére.) De a döntését megértettem. Neki így teljes az élet.
Az a mondat most is az ágyam fölött lóg egy postiton...
De azt még mindig nem értem, miért mennek oda.
Nem lesznek hősök. Nem lesznek elsők. Nem expedíció az, ahol nem találnak meg/fel valami emberiségnek fontosat. Igen, pénz az van benne.
Persze legtöbbünk hobbija szintén nem világmegváltó, de nem is hagyjuk ott az életünket, testrészünket, barátunkat, (szponzori) vagyonokat.
Nézem, Klein Dávid ma nem mászta meg a Mount Everestet.
Jövő szombaton próbálkozik.
Izgalmas olvasni a beszámolóikat. A csehek még a google earth-ön is jelölik, merre járnak, csodás.
De könyörgöm, miéééért?
Az Alpok kiépített sípályáján is szép a kilátás, jó (és van) levegő, de közelben a kényelmes szállás, a hütte, a természet kegyetlenkedése elől hamar el lehet bújni, meg 1-2 térdszalag sérül csak jobb esetben.
Nagyon korlátolt vagyok, nem értem.
-
A hegymászós pasikat is kerülöm. Én nem tartom vagánynak őket. Ők azért tartanak vagánynak egy nőt, mert mászik. Hát vagány vagyok, megpróbáltam valaha. A mellem szétnyomtam, valszeg nem testemnek ergonomikus dombot választottam, fájt a kezem, horzsolások a bőrön és a lényeg: mit láttam?
A falat, bammeg. A falat. Sziklát. A kilátás a hátam mögött volt végig. Na kösz, a lanovkát nekem találták ki, maradok annál, kényelmesen felvisz a kilátásig és még a sílécet is felcipeli... :)
-
Érdekes animgif lavinatúléléssel:
http://sportgeza.hu/sport/2012/05/16/annapurna_lavina/#
A többit megtaláljátok guglizva.
Hét éve írom a blogomat.
Gyakorlatilag minden megváltozott körülöttem/bennem ezalatt.
Az akkori életem egy öt éve egyoldalú kapcsolatban ragadt 28 éves lányról szólt, aki nem bírt kiugrani a sok visszahúzó erőtől.
Figyelem nélküli párkapcsolat, megbecsülés nélküli munkahely, bogaras lakás, rosszul választott hobbik, unalmas mozgásfajták, nem elég tartalmas barátságok.
Sikerült minden területen gyökeresen változtatnom.
Amennyire boldogtalan voltam akkoriban, annyira könnyedén túl tudok lépni már a gondokon, leráztam az energiavámpírokat, elfogadtam magamat, a világot.
Már nem hagyom a végletekig, hogy bántsanak olyanok, akik bizonyára nem akarnak rosszat, csak nem tudják, hol a határ és sokat megengednek maguknak. Ezt már bátran kikérem. Sok ember nem is érzi, milyen messzire elmegy, miközben hasonlóért mást megkritizál. Egy ilyen harcban állok most ellen az újfőnöknél. Régen csendben nyeltem volna.
Nem akarok megmenteni mindenkit, aki magát lusta, inkább olyanokkal vagyok, akiket nem kell megmenteni.
Jó így, nagyon élvezem. Megszerettem önmagamat.
És nem is értem, hogy miért nem történt ez meg tizenévvel korábban. Nagyon sokat segített Drpr, hálátlannak is érzem magam, hogy fél éve nem jelentkezem nála.
Mindennek így kellett lennie, nagyon értékelem a mostani életemet.
Jön a következő 7 év.
Kíváncsi várakozással állok elébe.
Péter bácsi idézete ugrott be a fentiekre, megkerestem:
"Sok nevelési csőd okozója, hogy nem szabnak határt annak, meddig lehet visszaélni egy másik ember szelídségével, bizalmával, elfogadásával. Ilyenkor a gyerek elkezd provokálni, mert attól szorong a legjobban, hogy milyen az a felnőtt, akit ő, a kölyök parttalanul ugráltathat. Hát milyen biztonságot ad egy ilyen szülő? Semmilyet! Így bele lehet sodorni a gyereket egy teljesen irreális viselkedésbe, mert lelke mélyén állandóan azt várja, hogy valaki odacsapjon az asztalra, és azt mondja: elég! De ez ugyanígy működik pároknál is.
Tudatosan, tudattalanul mindenki próbálgatja a partnerét, hogy meddig mehet el vele szemben. Ha sehol sem szabnak határt, abból mindig nagy baj lesz."
Popper Péter - Lélekrágcsálók
A folytatáshoz tartsatok továbbra is velem!
Visszaszoktam a húsra.
Erőt ad, de a gyomrom még nem igazán bírja.
Akkor már a kedvenc szendvicsemet dobtam össze, kb. 200 000 kcal egy morzsája.
Friss soksajtos kifli. Félbevág, mindkét felére jó sok majonéz.
Belekockáz lilahagyma darabkák. Belekockáz paradicsomdarabkák.
Rá apró kockákban kisütött grillfűszeres pulykamell.
Összecsuk.
Beleharap.
Majonéz könyékig folyik.
Tobber boldog.
Meghalt. A legvéglegesebb ige.
Hazaérve a társasházunkba egyik hetvenkörüli szomszédunk halálhíre fogadott.
Egy kedves, mosolygós nagymama volt, a vejét is ismertem, szimpatikus család.
Végiggondoltam, mit is tudtam róla. Semmit szinte. Okos nő volt, mindig értelmes, építő hozzászólásai voltak a lakógyűléseken. Állítólag pszichiáterként dolgozott valaha.
Egy ideje alig láttuk, akkor is köntösben slisszolt ki a postaládáig.
------------------------------------------------
Meghalt egyik exem nagymamája, kedvenc exanyósom édesanyja. Művelt, olvasott nő volt. Nemrég még láttam az utcán sétálni, a mindig tökéletes tupírral, elengedhetetlen rúzzsal.
Hasonló volt a két nő. Hölgyek voltak. Klasszikus, elegáns, művelt asszonyok.
Talán a mennyországban megismerik egymást. Biztos jó társaságra lelnének egymás mellett.
Nyugodjanak békében!
Soha, senkinek nem vagyok képes elmagyarázni, mi vonz annyira a barkácsáruházakban, hogy a foursquare-n min. havi 2-3x becsekkolok.
Csudára élvezem.
Nem, nem pasizok ott, az kb. 6-7 éve volt vicces még Bével...
Jobban élvezem mint a kreatív boltokat, azok olyan... olyan gyerekjátékok. A nagy és erős szerszámok, eszközök, alkatrészek, hozzávalók a barkácsboltokban vannak.
A tegnapi napnak különleges atmoszférája volt.
A délelőttre rányomta a bélyegét a nagy vihar előtti párás hőség, légkondis kocsiban is izzadt fehérnemű fél óra alatt.
Anyuval átmentünk Nagyihoz anyáknapjázni. Nagyikám 94+ évesen irtó éleseszű, okos nő, és egyedi a humorérzéke. Az ott töltött két óra alatt állandóan megnevettetett.
Nem akarok megöregedni! Utálnám, hogy öregnek kezelnek, amikor huszonéves az agyam, utálnám, hogy romlik a hallásom, utálnám, hogy azért kellene abbahagynom az olvasást mert féltem a szemem világát, hogy fáj a kezem süteményt gyúrni, hogy szellemileg untat az öregség légyzümmögése.
Nagyi agya unatkozik. Hiradót néz, 1-2 unoka, egy fia mindig ott táborozik, úgyhogy legalább vannak történések. Napirend szerint él, amiben a napi 30 perc fel-alá sétálás is benne van, nem adja lejjebb, nem hagyja el magát. Úgy számol fejben mint én a számokhoz kapcsolódó diplomáimmal nem, emlékszik mindenre, de csak a szépről sztorizik.
De agatakrisztit azért letenni, mert nem akar megvakulni? :(
Francba, én nem leszek öreg! De ha igen, akkor talán így valahogy.
Aztán Anyu feldobta az ötletet, hogy egy vendéglő teraszán ebédeljünk, mindketten diétázva, kb. a 3/4-ét csomagoltattuk...
Este jött a vihar. Addigra már visszamentem a városba egy koncertre. És amíg egy templomban gyönyörködve hallgattuk országunk két legtehetségesebb cigányzenészét, a templom ólomüveg ablakai mögött viharban rángó fák árnyéka szűrődött át. Varázslatos volt...
A vihar a koncert végére le is csendesedett.
Nyugis nap...
A héten jártam még két táncházban, bandáztunk, TCsV-t ajándékoztuk, szokásos három gyógytorna, masszázs, semmi extra, olyan pörgésmentes volt az egész hét...
A fejemben sok blogbejegyzés íródik, csak nem jutok gépközelbe. Ha igen, akkor próbálok szervezni, meg rámomló magánéleti emaileket lekezelni.
Az elmúlt hetek tanulsága:
Ne dőlj be huszonéves flörtjének, mert bár tökéletes teste van, de 18 éves extrémsportolókkal barátkozik és már a ballagási buli elnevezésének hallatán nagyinak érzed magadat alig 35 évesen.
Volt a héten kiborulás a fiatalabbik főnököm miatt, aki hogy írjam szépen... nem szavatartó és igazságtalan és még nem is velem a legdurvább. Három miatta való bőgést kellett a héten vigasztalnom, három vezető kollégából váltotta ki az elmúlt időszakban a tökéletes leszarom hozzáállást.
Úgyhogy aznap TCsV és kompánia kávézása, majd sármos kolléga fagyimeghívása kompenzált csak kicsit.
Fagyiztam még TáncosTével, szigorúan ebédidőben, napsütésben.
Mert ugye azt meséltem, hogy mióta kitalálták, hogy a monstre multink értelmezhetetlenül nagy forgalmú magyar vállalatát az menti meg a csődtől, hogy a mi harmincas osztályunktól megvonják az ingyenkávét, azóta bizony néha még 20 percre is kimegyek ebédidőben és nem a monitor mellett eszem, és elfogyott az ingyentúlórám is, úgyis előbb járok be, néha már a munka idő vége után 10 perccel is lelépek. Öt évig rendszeresen napi 1-1,5 órát túlóráztam ingyen.
Egy napfénytelen, levegőtlen irodában szédelegve, amin a kávé segített. Eddig. Most az segít, ha én is így állok a céghez.
Ettől eddig még nem ment csődbe.
Sóztak ránk már sok nem hozzánk tartozó munkát, vettek el már tőlünk elég sok mindent.
De a filléres kávé megvonása dacot szül.
Na még egy.
Anyut anyáknapjázás után elvittem shoppingolni, majd táncházba, ahová azért beköszöntem.
(A táncot kihagytam, mivel a múltheti után négy napig cataflam mellett is begyulladt a csonthártyám vagy mi és a lábfejemtől a combom közepéig lüktetett a csontom körül, hozzá váratlanul beálló görcsökkel, hát, az elég rohadék érzés volt, gyógytornász jól le is baxott, joggal. De ő sem hagyta volna ki.)
És a táncház veszélyes az üldögélőknek, mert odajönnek beszélgetni. Sokszor haverok, de néha lúzerarcok is prédát látnak bennem. (Aki már járt táncházban, bólogat ezerrel.)
Ma szerencsére azok nem találtak meg, annál hamarabb leléptem, de egyik kedves-szép negyvenes házaspárnak kedvence vagyok ott, odajöttek csicsegni, és a csaj teljesen odavan: a szépségemtől.
Hogy ezt kitől örököltem. És ha pasi lenne, azonnal udvarolna nekem.
Nem, ma sem voltam szép.
Ja. Fehér felső volt rajtam. :)
Ééééés vettem egy barack-pink-mittoménmilyen egyszínű elegánsruhát és egy pinkvirágos-zöld-mindenféle nyári ruhát.
Ez a színkavalkád az én divatom.
Tálcára tettem a vásárolt epret és nagyonsárga vilmoskörtét, nekem még az a két szín is bejön együtt...
Múlt héten kísérletező hr-es lánnyal cigánylányosdeelengáns kihívást rendeztünk, szerintem sikerült az ízlés keretein belül maradni...
Tegnap voltunk thai masszázson. És a lányka szerint nagyon-nagyon finom a bőröm. Biztos tudja, épp elég bőrt fogdos. (És végre egy masszőr, aki a higiénia alapjait be bírja tartani, talpmasszázsos kézzel arcot nem masszíroz kézmosás nélkül. Anno egy lánytól azért menekültem, mert undorított ez.)
Megéri napi 3-4 liter folyadékot meginni, tonna zsiradékot fogyasztani, a bőrön (is) rakódik le. :DD
---
Tegnap hárman mondták, hogy szép vagyok. Jó, ebből egy Szomi, aki azóta rám van kattanva hogy én őrá nem, az nem ér.
Múltkor is mondta valaki, hogy milyen szép vagyok.
És mivel nem tartom őket hülyének, vaknak sem, de szép nem vagyok, egy dologban látom az összefüggést: mindannyiszor fehérben voltam. Tegnap kétfélében is.
Többet kell fehéret felvennem.
Elköltöztek lakótársaim.
Kicsit hiányzik a napkeltei búgásuk, a szárnysurrogással kísért átfutó árnyék, a bátor tekintetük, ahogy szembeállnak velem az én(!) teraszomon és néééznek egy méterről.
Gyilkolni nem akartam. De az erkélyemen teregetni, galambszarbalépés nélkül virágot locsolni, vagy akár kiülni napozni, telefonálni, kávézni, azt igen.
Drága volt az erkélyem, na!
Úgyhogy jött Levente bácsi. Apám galambász haverja.
Napokkal korábban elkezdtük búzával etetni a madarakat, hogy megszokják.
Hajnalban Levente bácsi felállította a csapdát: egy kast ékelt ki egy madzagra kötött bottal, a szobában hozzákötötte a zsinórt egy székhez, kiszórta a csalibúzát, lejjebb eresztette a redőnyt és figyelt.
Elképzelitek, ahogy a nappalim közepén két hetvenkörüli férfi rambóként les némán, órákig... két galambot?
A tojó kiváncsibb volt, jött. Lecsapódott a kas, dobozba a madárral, egy megvan.
De a papa bepánikolt. A szembetető ormán rohangált fel-alá pánikolva, hangosan hivogatva mamát, akinek volt annyi esze, hogy meg sem szólalt, nehogy az urát bajba keverje.
Dehát a férfiak hűsége nem tart sokáig a természetben, papa nem kereste sokáig, majd simán belesétált az előbbi csapdába ő is.
Levente bácsi hazavitte őket, ide 60 km-re, nagyon boldog, ilyen galambjai még nem voltak.
Ő is röhögött rajta, hogy nem fogják érteni az ottani galambtájszólást.
Egy flakon domestos elfogyott mire tiszta lett az erkélyem, a kő, a virágycserepek, a székek, pad, asztal, légkondi, korlát, perem, dekorációk.
Tehát: TubiGabi és TubiTibi immár egy tisztalevegőjű falu erdőszéli galambászatában élnek. Karantén után a reptetőbe eresztették őket, köszönik jól érzik magukat, a többiek befogadták maguk közé.
És tegnap a tojó már tojt egy tojást.
Szóval hepiend.
Megyek is tejeskávézni az erkélyemre.
ELEGEM VAN!!!!!
A múltkori négynapos hétvégén hála szüleim baszakodásának lemondtam minden még hátralévő programot és otthon bőgtem.
Most MEGINT kezdik!!!!
Magasról szarok bele, csináljanak, amit akarnak, de hagyjanak vele békén!!!!!!!!!!!!!
Igen, ha különköltöznek, akkor megnyertem két hetvenkörüli ember lelki társ szerepét (így is annak tartanak, örülnék ha visszakapnám a gyerekstátuszomat, nem érdekel ki kivel szexelt 25 éve!), pláne apámra mosni, főzni kell, gyógyszert bevetetni, kezd elég gusztustalan öregemberré válni. Úgy sajnálom szegényt, amióta nyugdíjba ment, fogy el az emberi tartása. :((((((
Millió aprósága van, sok kicsi, ami összeadódik.
Pl. a múltkor bepisilt a kocsim ülésén. Anyu mert csak később szólni neki hogy látta a foltot, de aput nem érdekli, megvonta a vállát, hogy nem lesz semmi baja a gyereknek, majd megszárad.
Kösz, bazdmeg.
Örömmel suvickolok pisit az utcán parkoló kocsiban ha nem akarok a tűző napon álló zárt kocsiban többnapos húgyszagot, harmadikról lecipelt tisztítószerekkel-vízzel, guggolni-térdelni még nem túlságosan képes lábbal...
Naszóval apám már a nagyon leszarom állapotában van, hadd ne meséljem, milyen volt a telki vécé szombaton.
De ha együttmaradnak, ebbe akkor is beleőrülök, ha lenyomom a telefont az első hangfelemelésnél, ha nem is válaszolok Anyu hisztériás emailjeire, apu mantrázott igazságtalanságaira.
Ha nem reagálok (mert már nem is reagálok, néha megkérem őket, hogy szedjenek nyugtatót, mert ezt a hangnemet nem kell eltűrnöm, ÉN nem csináltam semmit), akkor sem védem meg magamat. Miért nem értik meg, hogy szálljanak le rólam?
Nem tudom, mit várok, abba is beleszólnának ha hagynám, hogy hogyan alakítom a szerelmi életemet, vagy hogy miért nem tartok ezt-azt otthon. Ezért ezekről már szimplán nem beszélek.
Számolok háromig és nem válaszolok, most épp Anyu levelére.
Tököm tele, komolyan!
Megyek megenni egy tonna cukrot, attól jobb egy kicsit.
Apám ma telek felé tartva eldobott minket egyik kolléganőmmel gyógytornára, végigsztorizgatta az utat mindenféle festményes élményeivel...
Biztosan befolyásolta az ízlésemet, de Csók István akkor is az egyik kedvencem. A hangulatai, a témák és főleg a színek. Kiollóztam párat, csak úgy.